Nasip Kismet [TR, HU]

Szombat | augusztus 6.

A Nasip Kismet zenekart Arif Erdem Ocak álmodta meg. A 2010 óta Budapesten élő török származású zenész, a híres ankarai Seksendört együttes alapító tagja és társdalszerzője, amely együttes a 2000-es években a slágerlistákon is helyet kapott.

A Nasip Kismet 2019-ben alakult ethno-jazz együttes, tagjai nagy kaliberű zenészek: Cem Aksel (TR) dobokon, Mester Dániel (HU) szaxofonon és klarinéton, valamint Eged Márton (HU) basszusgitáron játszott. A zenekar egy három dalból álló, önálló EP-t is rögzített. Miután Cem Aksel hazaköltözött Isztambulba, Szegő Dávid és Tomi Smuk dobosként és ütőhangszereken is csatlakozott a zenekarhoz, majd az élő felállás Derya Ocak (Arif húga) háttérvokalistával egészült ki.

hallgass bele

tagok

Arif Erdem Ocak – ének és gitár
Tomi Smuk – ütőhangszerek
Derya Ocak – háttérvokál
Mester Dániel – szaxofon és klarinét
Eged Márton – basszusgitár
Szegő Dávid – dobok